Bemutatkozás:
„a szépséggel fel lehet fordítani a világot” - Dosztojevszkij
Számomra soha nem volt kérdés, hogy milyen szakmát válasszak. A szépség megőrzésének titka mindig is foglalkoztatott így lettem 1989 – ben kozmetikus. Azóta törekszem arra, hogy a szakmán belül megismerhessem a legmodernebb kozmetikai eljárásokat, és ezeket elérhetővé tegyem a vendégeim számára. A 2000-es év nagy változásokat hozott életembe, amely nem csak a mestervizsgám megszerzését jelentette, hanem egy új reprezentatív szalon megnyitását korszerű gépparkkal. Nyíregyházán ez volt az első olyan szalon, amely két szinten nyújtott exclusive szolgáltatást a vendégeink számára. A mikrodermabrázió és a sminktetoválás ma is a vendégek legkedveltebb kezelései közé tartoznak. Fontosnak tartom, hogy egy kozmetikus folyamatosan képezze magát, hiszen az idő múlásával egyre korszerűbb technológiák és hatóanyagok jelennek meg a piacon, amelyeket egy elhivatott szakembernek ismernie kell. A korszerűsítés nem csak a kozmetikai termékeket és szolgáltatásokat érinti, hanem magát a kozmetika intézményét is, mely egy teljesen új szalonkoncepciót fogalmaz meg. Ennek lényege az intimitás, a lelki törődés és a relaxálás lehetővé tétele. Ezt időben felismerve 2010-re egy igen impozáns környezetben Nyíregyháza-Sóstón megnyithattam álmaim szalonját, amelyet jelenleg a két lányommal /akik szintén kozmetikusok/ családi vállalkozásban vezetek.
Babor:
A termékkel 2005 –ben találkoztam először, és mivel kísérletező típus vagyok mindjárt ki is próbáltam. Azonnal beleszerettem de, a vendégeim visszajelzései tették bizonyossá számomra a döntést. Nekik köszönhetően 2007-ben a legjobb forgalmazó lehettem, amelyet a cég aranyrózsa díjjal jutalmazott. Ez nagyon sokat jelentett nekem, elismerés a vendégektől és a cégtől ez bebizonyította számomra, hogy egy professzionális termékcsalád mely széleskörű termékskálával rendelkezik bőven elegendő a sikerhez. A Babor cég aacheni központjában egy héten keresztül betekintést nyerhettem a különleges kezelési módok elsajátításába, mely egy életre szóló élményt nyújtott s a mai napig meghatározza a kozmetikám légkörét. Új üzletemet a Beauty by Simai-t ennek az életérzésnek rendeltem alá, amely egy ékszerdoboz a sóstói zöldövezetben. Ide várom szeretettel minden régi és új vendégemet, aki valami másra, valami egyedire de meghatározóra vágyik.
Üdv. Simai Marianna - mesterkozmetikus
Szolgáltatás:
Face Design: Sminktanácsadás
Vendégeim sminktanfolyam keretében elsajátíthatják a legújabb make-up trendeket. A Babor legújabb fejlesztésű sminkanyaga lehetővé teszi ,hogy a sminkelésben legkevésbé jártas kezek is profivá váljanak ezáltal az új technika által. Ajánlom figyelmébe minden háziasszonynak és üzletasszonynak, aki szeretné tudni, hogy mivel emelheti ki arcának előnyös vonásait kilépve ezzel a hétköznapok szürkeségéből. A make-up termékek kipróbálhatók és megvásárolhatók szalonomban.
Tartós szőrtelenítő krém
A szőrnövekedési problémák legújabb ellensége a két kozmetikai munkafázisra épülő szőrtelenítő rendszer. Ez a tartós szőrtelenítő eljárás magába foglalja a cukorgyantázás előnyeit és az enzym komplex hatékonyságát. A cukorgyanta technikával megszüntethetőek a csúnya begyulladt szőrtüszők, az allergiás reakciók akár az intim területeken is. Az enzym komplex segítségével pedig késleltethető a szőrnövekedése valamint elgyengíti a meglévő szőrszálakat így azok könnyebben eltávolíthatóvá válnak. Próbálja ki szalonomban, ahol vásárolhat otthoni kezelő termékeket is.
Mikrodermabrázió:
Az egyedülálló mikrokristályos bőrcsiszoló rendszer minden bőr álma. Az anti-allergéneket tartalmazó utóápoló termékekkel sejtregenerációt hajtunk végre, amelynek során a bőr megújul. A csiszolás csökkenti a ráncok mélységét, segíti a bőrt a könnyebb hatóanyag felvételben. Hatékony eljárás a pigmentfoltok halványításában és a bőrfolytonossági hibák kezelésében /pl.stria/. Ha kedvet kapott egy fájdalommentes bőrmegújító eljáráshoz, keresse fel szalonunkat.
Sminktetoválás
Sok-sok éve foglalkozom sminktetoválással, a Németországban és Magyarországon is vezető prémium minőség mellett tettem le a voksom. A sminktetoválást először precízen megtervezem, megrajzolom, majd a vendéggel tökéletesen egyetértve kezdem meg a munkát. A végeredmény mindig a vendég igényei szerinti.
3D műszempilla